A rekeszzománc készítése
Ha már nem elég a plain zománcozás, rekeszeljünk!
Mi is az a rekeszzománc?
A rekeszzománc (Cloisonné) egy olyan ötvöszománc technika, melynek során a fémtárgyak felületére rögzített vékony fémből készült határolókból mintát "rajzolunk", majd az általuk határolt rekeszekbe töltjük a zománcot.
- vékony, lapos fémcsíkok,
- hengeres drótszálak,
- vagy két hengeres drótszálból készült sodrony is (mely a történelem során Erdélyi vagy sodronyzománcként vált ismertté).
Hogyan készül a rekeszzománc ékszer?
A már leírt módon ékszerünket papíron megtervezzük. Célszerű két méretpontos tervet készíteni, az egyiken színtervet készítünk, a másikat a rekeszek kihajtogatásához használjuk majd.
A kezdetekkor még hengeres rekeszeket használtam, melyet a későbbi tanulmányaim alkalmával a vékony, lapos rekeszekre váltottam, mert - szerintem - azzal
elegánsabb hatás érhető el,
finomabb, részletesebb
formák alakíthatóak ki.
A lapos fémcsíkok hengerléssel készülnek drótszálból. Magasságuk a későbbi zománcmagasságunkat fogja adni, én általában 0,8-1 mm magasságú fémcsíkokat használok. A fémcsíkok méretre hengerlése, lágyítása és tisztítása után a sablonra helyezve fogó, csipesz vagy hajlítóvilla segítségével hajtogassuk ki a megrajzolt vonalak mentén a mintát. A drótszálak kihajtogatása előtt mindig célszerű mélyrehatóbban tanulmányozni a formát, megtalálni a központi csomópontjait, folytonos vonalait, nem mindig célszerű apró darabokból összeállítani, mert az apró szálak felhelyezése lényegesen nehezebb, és aprólékosabb feladat, emellett könnyebben szétcsúszhat a minta.
A minta vázszerkezetének kihajtogatása után tegyük azt félre, és készítsük elő az alapot.
A rekeszzománc ékszer alapjának elkészítése
Az ékszer alapjául szolgáló fémlemezt (mely a Weigel-katlannál vörösrézből és ezüstből készül, és általában 0,8-1 mm vastag) a zománcozás előtt méretre fűrészelünk, ha szükséges domborítjuk. A fémlemezünket ezt követően kétféleképpen is alapozhatjuk:
- Az egyik módszer, hogy a lemezre egyenletes rétegben alapozó zománcréteget viszünk fel, azt beégetjük, majd erre helyezzük fel a már előzőleg precízen kihajtogatott, méretre vágott drótszálakból kialakított mintát. A formára hajtogatott drótszalagok alját tragantba mártva tudjuk az alaphoz ragasztani, majd száradást követően 1 percre a kemencébe tesszük, hogy a fémszálak az alapba süllyedve rögzüljenek.
- A másik mószer szerint a fém határolóinkat egyenesen az alapra ragasszuk, majd a száradást követően sűrű szűrőn át száraz zománcport szitálunk a felületre, - mintha csak a sütemény tetejét szórnánk be porcukorral. Az így felszitált zománcpornak egyenletesnek és kellően fedőnek kell lennie, hogy az égetés után ne legyen az alap foltos, beégett.
Bármelyik módszert választhatjuk, a végeredmény az lesz, hogy a fémszalagokrögzülnek az alapzománcba, és általuk kialakulnak a rekeszek, melyekbe majd a zománcport tölthetjük.
Rekeszománc esetében soha ne feletkezzünk meg a kontrazománcról, mely az ékszerünk hátsó oldalának feszültségmentesítő zománcozását jelenti.
A rekeszek tisztítása és zománccal való feltöltése
Az égetés során - főleg réz vagy bronz felhasználásával - revesedés alakul ki, melyet savazással tisztítani szükséges. A só és ecetsav keverékbe a szennyezett darabunkat belehelyezzük, és néhány perces áztatást követően az oxidréteg fogkefével, finom csiszolóval eltávolítható. A rekeszek tiszítításánál, - különösen addig, amíg nincs vagy csak kevés zománc van benne -
ügyeljünk arra, hogy finoman bánjunk vele,
ne "tépjük" le a felületről,
széleit ne hajlítsuk, törjük meg.
Az ecetsavba áztatást követően munkadarabunkat mindig alaposan, szappanos vízzel mossuk át, semlegesítsük.
Ezt követően jöhet a munka élvezetes része, a rekeszek zománccal történő feltöltése, hiszen ezidáig "csak" az ékszer alapját készítettük elő. A zománcporral való feltöltés nagy odafigyelést és biztos kezet igényel.
A kiválasztott színeket apránként juttassuk a rekeszek közé, ügyelve, hogy a sarkokba is megfelelő mennyiségű zománcport helyezzünk. A zománcport a rekeszek felső széléig töltsük, és vigyázzunk arra, hogy az alkalmazott színek ne keveredjenek egymással, ne szóródjanak át a szomszédos rekeszekbe.
A munkadarabot az első töltés után szárítsuk, majd égessük ki a kemencében. A lehűlést követően savazzuk, tisztítsuk, majd a töltés-szárítás-égetés munkafolyamatot addig folytassuk (általában elég 2 réteg), amíg a zománcunk egymagasságba kerül a fémszalagokkal.
Itt említeném meg, hogy ha nem fémszalagot, hanem sodronyt, azaz sodrott drótszálat választunk határolónak és erdélyizománcot szeretnénk készíteni, a zománcot csak a sodrony felső részéig töltsük, (az égetés során a kellő mértékben be fog simulni). Ügyeljünk arra, hogy a sodronyba ne kerüljön zománcpor. Kiégetés után ne csiszoljuk a felületünket, mert a sodrony plasztikusságát elveszítjük. (Nem tilos a sodronyt is síkba csiszolni, ha úgy tetszik, de az már nem erdélyi zománc technika).
A rekeszzománc síkba csiszolása
Tűzzománc ékszerünket a már előzőekeben leírt módon és eszközökkel síkba csiszoljuk, ügyelve arra, hogy a rekeszek fémfelülete mindenhol tisztán látszódjon, ne legyen rajta zománc. Az ékszer finomcsiszálása, fényezőégetése és polírozása már az ismertetett módon történik.
Ha meg szeretnéd tekinteni az áruházban kapható rekeszzománc ékszereket, kattints ide >>
Szöveg: Weigel Mónika