A tűzzománckészítés menete

Hogyan készülnek a Weilan tűzzománc ékszerek?

A tűzzománcozás, ez az ötvösmesterek által évezredeken át alkalmazott díszítési módszer, ma már – köszönhetően a technológia és a vegyészet fejlődésének – lényegesen „egyszerűbb” folyamat, mint az volt a régmúltban. Ma már azonnali felhasználásra alkalmas alapanyagok, korszerű eszközök és precíz munkavégzést lehetővé tevő technológia áll rendelkezésére annak, aki tűzzománckészítésre szánja el magát. Mindettől függetlenül – mint azt látni fogod – a tűzzománckészítés még ma sem egyszerű folyamat, komoly szakmai ismereteket, rengeteg türelmet, jól felszerelt műhelyt, és néha egy kis szerencsét is igényel.

Tekintettel arra, hogy jellemzően tűzzománc ékszereket készítek, így most és a különböző technikák bemutatásakor is, kifejezetten ékszerekre vetítve fogom bemutatni a tűzzománckészítés csodáját.

A tűzzománc ékszer tervezése

Azt szokták mondani, hogy megfelelő tervezés nélkül siker sincs, és ez természetesen vonatkozik a tűzzománc ékszerek készítésre is. Mesterem mindig azt mondta, hogy a technikák megismerésével bővül azoknak a lehetőségeknek a tárháza, melyekből a későbbiek során a terveimet meg fogom tudni valósítani, ezáltal

nem a terveimet kell a technikához igazítani
- vagyis a lehetőségeket szűkíteni-,
hanem a terveimhez kell kitalálni,
hogy melyik technikát alkalmazzam…

és ebben nagyon nagy igazság van, hiszen hiába szeretnék szebbnél-szebb ékszereket készíteni, ha nem ismerem az elkészítéséhez szükséges szakmai fogásokat, az elkészítés módját, technikáját. Ahogy haladtam előre ötvös és tűzzománc tanulmányaim során, egyre több technikát ismertem meg ezáltal egyre jobban kinyílt ez a színes világ, és már egyre több olyan tervem volt, amit meg akartam, és már meg is tudtam valósítani… más kérdés, hogy mire maradt időm…

A tervezésnek tehát csupán két dolog szabhat határt: a szakmai felkészültség és a fantázia... meg az idő, de azt most hagyjuk :-) 

A megálmodott ékszer lehet minimalista vagy barokkosan díszített, a lényeg, hogy képes legyél elkészíteni, vagy legalábbis legyen elég bátorságod nekiállni.

Azután kihozni belőle a maximumot.

Az inspirációtól a sablonig

Az ékszerek tervei nálam legtöbbször egy spontán inspiráció folytán kezdenek kialakulni, amikor meglátok egy ékszert, egy mintát, egy természet vagy ember alkotta formát. Manapság már nincs sok új a Nap alatt, de ha egy inspirációt úgy tudsz megragadni, hogy abba bele tudod tenni az egyéniséged, akkor már jó úton jársz.

Ha megszületett fejünkben a terv, jöhet a kézzel készült rajz. Ez itt még lehet akár egy egyszerű skicc, amivel már közelebb kerülhetsz a minta sajátosságaihoz, és már az alkalmazandó technikát is el tudod kezdeni kidolgozni. Célszerű belekalkulálni saját képességeinket, lehetőségeinket, korlátainkat a tervekbe, hiszen a megálmodott ékszerünk kivitelét nem csak a funkciója és az álmaink határozzák meg, hanem az ügyességünk is.

A papírra vetett formáról – a választott technikától függően – készítsünk

pontos, méretarányos tervrajzot,

mely már nem csak a befoglaló formáról szól, hanem tartalmaznia kell a mintát is, hogy az miként fér el a megálmodott alapon, és pontosan hogyan fog kinézni az ékszerünk.

Ékszerünk elkészítésénél a méretarányos tervet fogjuk használni: annak mentén fogjuk kifűrészelni az alapot, vagy drótból kihajtogatni a rekeszeket, így célszerű több példányban kinyomtatni, elmenteni a terveket.

Mivel a tűzzománcozás egyik fő jellemzője a színessége, ezért célszerű lehet színes tervet is készíteni, melyen az alkalmazandó színek harmóniáját is lemodellezhetjük a papíron, mert a kiégetett tűzzománc színein utólag már nem tudunk módosítani.

Anyagelőkészítés

Az ékszeralap

A megálmodott ékszerünk alapja az egyik legfontosabb kellékünk, ezért érdemes különös gondossággal előkészíteni a hordozót, mely lehet - egyebek mellett - vörösréz, bronz, ezüst, arany vagy vas. Mivel ékszerekről beszélek, én alapvetően vörösréz, öntött- magas réztartalmú bronz, ezüst- és öntött ezüst alapokra dolgozom.

A kiválasztott technikától függetlenül az alap mindig fémtiszta és zsírtalanított legyen, különben a zománcpor nem tapad megfelelően, és az égetés során nem alakul ki az anyagok közötti kötés.

A zománc kiválasztása, előkészítése

Tűzzománc ékszereimhez ún. ékszerzománcot használok (nem használok festőzománcot, illetve hidegzománcot sem), ezért a kereskedelmi forgalomban kapható ékszerzománcok felhasználását és előkészítését fogom itt bemutatni.

A zománc alapanyagot - miután kiválasztottuk a használni kívánt színeket – színenként porítjuk, és többször alaposan átmossuk. A kereskedelmi forgalomban kapható zománcporok eltérő szemcseméretűek, a nagyobb méretű frittek alaposabb, és munkaigényesebb törést követelnek meg. A törést porcelán- és achátmozsárban végezzük, folyamatos átmosás mellett. Az átmosást tiszta csapvízzel, vagy desztillált vízzel végezzük, folyamatos – az aranymosás során is alkalmazott körkörös, lögybölő mozdulatokkal, amíg a kristályszemcsék ülepedését követően tiszta nem lesz a zománc fölötti víz. Transzparens zománcnál ezt a műveletet igen alaposan szükséges elvégezni, hogy a kiégetés után is üvegtiszta színeket kapjunk.

Az átmosott frittet kis edénykékbe rakjuk, és annyi vizet hagyunk rajtuk, hogy nedvesek legyenek.

Alapozás

Akár rekeszzománcot, akár beágyazott vagy süllyesztett zománcot készítünk, az esetek nagytöbbségében szükséges az alapozás, különösen azért, mert nem minden zománcot lehet egyenesen a hordozóra égetni. Az alapozó lehet fritt vagy iszapzománc, melyet egyenletes vastagságban viszünk fel az előkészített, zsírtalanított alapfelületre, majd kiszárítjuk. A szárítás történhet a kemence tetején vagy infralámpák alatt.

A kemencébe

csak maximálisan kiszárított zománcpor

kerülhet, máskülönben a hirtelen hőhatástól a zománcunk „felrobban” és „kivirágosodik”.

Sosem felejtem el, az első tűzzománc-élményemet, melynek során ezen „apró körülményről” nem tudva, nedvesen tettem a munkadarabot a kemencébe… majdnem elsírtam magam, mikor kivettem.

A zománc felhordása

Az előkészített zománcporokat legtöbbször nedvesen visszük fel a felületre (ritkábban szárazon szitálva, de erre majd a rekeszzománc technikánál fogok kitérni). A zománc felvitele történhet kis kanalak, spatulák vagy ecset segítségével. Az alapra felhordott zománcporokat egyenletes rétegmagasságban a felületre helyezzük, majd ott elrendezzük (különös figyelemmel a sarkokra, hogy mindenhova bejusson a zománc). Eszközeink segítségével lenyomkodjuk, ezáltal a buborékképződést csökkentjük, az anyagot zömítjük. Ha időközben kissé megszáradt a zománcporunk, ecsettel tiszta vízzel nedvesíthetjük, ha túl sok víz került a kristályok közé, papírtörlő sarkával leitathatjuk a felesleget. A felhordás után tárgyunkat kissé megemelve, – nagyon óvatosan – finoman megkocogtathatjuk az alapot a szélén, ezáltal a zománcporban lévő víz a felszínre emelkedik, ezzel is simítva a száradás közben a felületet.

Domborított vagy homorú felületre történő zománcozásnál egyfajta speciális ragasztóanyagot, ún. tragantot keverve a zománcporba elkerülhetjük, hogy száradás közben a zománc megcsússzon a felületen. Nem kell félnünk, égetés során a ragasztóanyag nyomtalanul kiég, nem okoz színeltérést.

A zománc beégetése

Figyelem! A zománcot nem sütjük, nem a vasárnapi ebédet készítjük! ;-) 

A zománc beégetésére a legideálisabb eszköz a korszerű, elektromos égetőkemence, de történhet lánggal, illetve speciális, mikrohullámú sütőbe helyezhető mikro fushing kemencében is. A zománcfritt gyártók általában megadják

a zománc égetési hőfokát,
mely jellemzően 770-820 °C

ettől függetlenül nyugodtan beállíthatjuk elektromos kemencénk hőmérsékletét 820 °C-ra, hiszen az ajtó nyitásával a kemencében lévő aktuális hőfok a szükséges mértékben befolyásolható, valamint az égetési idő helyes megválasztásával is szabályozható az égetés végeredménye.

Ha eddig azt hittük, hogy tűzzománcozni egyszerű – véleményem szerint – itt értünk el a tűzzománcozás egyik sarkalatos pontjához, mégpedig az égetési időhöz! Azt ugyanis nem lehet kőbe vésni!

Az égetési idő számtalan tényezőtől függ, egybek mellett

• a kemence aktuális hőmérsékletétől,
• a munkadarab méretétől,
• vastagságától,
• a zománcozás technikájától,
• az alkalmazott fém alaptól,
• a felhasznált zománc típusától,
• de még attól is, hogy a kemencében hova helyezzük a tárgyunkat!

Tapasztalat, valamint az általunk használt kemence és zománcporok alapos ismerete szükséges ahhoz, hogy helyesen meg tudjuk határozni az ideális égetési időt! Ezt még nehezíti az is, hogy a legtöbb égetőkemencébe nem látunk be (az ajtó szükségtelen nyitogatása tízfokokkal csökkenti a belső hőmérsékletet), így már csak akkor látjuk mi történt az ékszerünkkel, ha az ajtót kinyitva bekukkantunk, vagy méginkább csak amikor már kivettük a munkadarabot és az lehűlt. Ezért szoktam mindig felhívni a figyelmet arra, hogy

nincs két egyforma égetés,
ezáltal az eredmény sem lehet egyforma.

Mindent figyelembe véve azonban kijelenthető, hogy általában 1-3 perces égetési idővel lehet számolni egy átlagos méretű ékszer esetében.

A munkadarabot az égetéshez helyezzük olyan égetőrácsra, vagy égetőtüskére, mely a lehető legkisebb felületen érintkezik vele - így a beégést a legkisebb felületre korlátozhatjuk, és azzal együtt helyezzük a kemencébe. Remélem mondanom sem kell, hogy odabenn pokoli forróság van, így a tárgyak kemencében történő mozgatásakor minden esetben használjuk hosszú égetővillát, kezünket azbeszt, vagy hőálló kesztyűvel védjük!

Miután az égetési idő lejárt, és ékszerünket kivettük a kemencéből, azt szobahőmérsékleten, egyenletesen hűtsük le teljesen! Soha ne tegyük a már zománcozott darabot forró állapotában vízbe, vagy bármi más módon ne siettessük a hűlését, mert az a zománc megrepedését eredményezi!

Az esetek többségében legalább két rétegben célszerű az égetést végrehajtani. Eennél több rétegnél, valamint rekeszzománcozásnál szükséges kontra- vagy másnéven ellenzománc alkalmazása a tárgy hátsó oldalán, mely a profiloldali zománcréteg feszültségének levezetését, repedezésének megakadályozását szolgálja. Ehhez az első égetést követően a tárgy tisztítása, majd újratöltése-szárítása szükséges.

A zománc csiszolása

Égetés után – a sodronyzománc kivételével – ékszerünk felületének csiszolása következik, a zománc egyenletessé tétele, és a ráégett zománcnak a rekeszekről történő eltávolítása érdekében. Mivel a tűzzománc egyfajta üveg, ezért reszelővel – ha még használni akarjuk – eszünkbe se jusson nekiesni, ehhez a feladathoz használjunk gyémántcsiszolót vagy szilícium-karbit követ.

A csiszolást mindig folyóvíz alatt végezzük!

Ha már egyenletes a felületünk, és az ékszer látható fémrészeiről is sikerült minden ráégett anyagot eltávolítani – és már nem akarjuk tovább tölteni a tárgyat – az ékszer felületét egyre finomabb, vízben használható csiszolópapírral karcmentesre csiszoljuk.

A fényező égetés

Lassan már látjuk az alagút végét, a végső mozzanatok első eleméhez érkeztünk, a fényező égetéshez. A fényezés feladata - ki gondolná? - hogy fényezze újra az összecsiszolt tűzzománcunkat, hogy újra szép csillogó felületet kapjunk. Ehhez – a száradást követően – még egy utolsó rövid (általában 1 perces) égetésre visszatesszük az ékszert a kemencébe. A rövid égetés során a teljes zománc nem, csak annak felső rétege olvad meg, és a lehűlést követően szép csillogó felületet kapunk.

Ékszerünk lehűlését és tisztítását követően a fémrészek polírozásával a munkafolyamat végére értünk és elégedetten gyönyörködhetünk ragyogó tűzzománc ékszerünkben!

Szöveg: Weigel Mónika